Worldstyle

2013.01.27.

Megjelent a Savages Y Suefo duó új albuma

A Savages Y Suefo duó Budapest eklektikus zenei szcénájából nőtte ki magát. A dj-producer páros ennek megfelelően játszik is mindent, ami eszébe jut, főként downtempo, dub, hip-hop, funk, és swing zenéket, de a balkán, latin és keleti vonal sem áll távol tőlük. Először 2008 körül egy remix révén találkoztak, amit Savages készített a Vono box számára, aminek Suefo oszlops tagja volt abban az időben. A következő lépés már egy közös remix elkészítése volt az olasz producer Danilo Venturi részére, amihez egy művésznév is szükségeltetett, így jött létre a Savages Y Suefo. Rövid idő alatt olyan neveknek készítettek remixeket, mint Kid Loco, [re:jazz], !DelaDap, [dunkelbunt] vagy a magyar illetőségű The Qualitons.

Worldstyle

Első kislemezük a „Sweet Relish” címet viselő digitális EP, a dán UrbanWorld Records kiadásában jelent meg 2010-ben, majd ugyanitt a két legkelendőbb szám vinyl formátumban is napvilágot látott a Global Bass Vol.1-es válogatáson.

Második kislemezük a „Black Cat Jive EP” már a Mo’ Horizons által üzemeltetett németországi székhelyű, Agogo Records-nál jelent meg 2012 szeptemberében. A hatszámos vinyl kislemez három eredeti számot tartalmaz, egy saját remixet, valamint az amerikai Rube és a német Renegades Of Jazz által újra értelmezett darabokat. A kislemez igen jól szerepelt a különböző nemzetközi lemezboltok eladási listáin, a Junon hetekig vezette a breakbeat toplistát.

Savages Y Suefo

Most megjelenő albumuk a „Worldstyle” címet viseli, és máris folyamatosan játszanak dalokat róla a német rádiók, mi több, a Funkhaus Europa adóján a hét lemeze címet is kiérdemelte.

A lemezen számos hazai előadóval dolgoztak együtt, akik mind hozzájárultak egyéniségükkel és tehetségükkel az album zenei anyagához. MC Guacho azaz Tabeira Iván, az uruguayi származású fenegyerek és az az Anselmo Crew oszlopos tagja hatásos spanyol nyelvű rapjével teszi még izgalmasabbá a nyitó „Our World Our Style” című számot, majd kicsivel később, a tangóelemekkel megspékelt „En La Orilla Del Danuvio”-ban a szövegelés mellett énekhangját is megmutatja. Judie Jay neve sokak számára ismerosen csenghet, hiszen az énekesnő olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint a Zagar, a Realistic Crew vagy újabban a Random Trip. Judie egy ska-hip-hop alapra építő electroswing szereményhez, a Ballroom Breakershez adta bájos orgánumát. A közreműködők között van még az erdélyi származású Maszkura, aki szintén elismert tehetség és a tangóharmonika hazai mesterének számít, valamint Gábos Barna, a PECA zenekar frontembere, aki énekhangjával, kaval és talking drum tudásával színesítette a lemezt. TG Lupin - aki mostanában a Puszi Együttessel arat sikereket - állandó harcostársával, Mr Pushaman FG-vel fűszerezte meg a keleties hangzású „Kali’s Kiss” című szerzeményt. A női vonalat Polnauer Flóra erosíti, aki a Planet 55 frontnője, a Zuboly állandó vendége, és korábban a Bárka, a Budapesti Zsidó Színház vagy a TÁP Színház előadásaiban tűnt fel, képzett táncos és énekesnő is egyben. Ő az „Or Ve Hoshech” című számot bolondította meg energikus vokáljával.

A "Worldstyle" című anyag számos stílust ötvöző, olykor vidám, táncos, olykor melankólikus és nyugodtabb hangvételű lemez, ami izgalmas utazásra invitálja a hallgatót.

A páros tagjai ezen felül party sorozatokat működtetnek évek óta Budapest különböző klubjaiban (Mika Tivadar Mulató, Instant, Fogasház, Holdudvar, West Balkan, Kuplung, Akvárium, Muzikum stb.), mint a Balkánaán, a Worldstyle, a Swingalong, vagy a több mint tíz éve futó Mana Mana.

További információk